Hidat építünk a magyarországi és az erdélyi magyarok között
2010. jún. 24., csütörtök, 22.58.01
Kézdivásárhelyen folytatódott Mága Zoltán missziója, ahol több megható élményben volt része, és rengeteg kedves, szerető emberrel találkozott.

Mága

Hidat építünk a magyarországi és az erdélyi magyarok között

-    Május 3-án Kézdivásárhelyen folytatódott az erdélyi koncert körút. Milyen érdekességet említene meg itt?
-    Kézdivásárhelyen az egyik legnagyobb erdélyi református templomba szervezték a koncertünket, ráadásul egy hétfői napon került rá sor. Így kicsit szkeptikusak voltunk, hogy a több ezer férőhelyes templomot nem tudjuk majd megtölteni, és fölülmúlni a sepsiszentgyörgyi sikert. De itt is nagy meglepetésben volt részünk. A koncert kezdetére zsúfolásig megtelt az épület, a karzatokon is lógtak, így teltházas koncertet adhattunk itt is. Szinte minden szám után állva tapsoltak az emberek, az idős nénik, bácsik is mosolyogva, könnyezve éljeneztek, nem akart szűnni a tapsvihar.

Mága Zoltán és az Angyalok

Mága Zoltán és az Angyalok Kézdivásárhelyre is elvitte a szeretetet a zenével

-    Egy különleges élmény is kötődik ehhez a helyszínhez. Mi lenne ez?
-    A koncert után egy idősebb emberekből álló csoport jött oda hozzám és sírva mesélték, hogy az utóbbi időben nem volt túl jó a viszony a Magyarországon és az Erdélyben élő magyarok között. Bár a kettős állampolgárságot nem hagyták jóvá, mégis azt érezték, hogy a határok közelebb kerültek a zene által. Igyekeztem is ezt éreztetni, hiszen az az igazi magyar, aki magyarnak érzi magát. Nagyon megköszönték, hogy kiterjesztettük a 100 Templomi Koncert sorozatot határon túlra is, ezzel is javítva ezt a kapcsolatot és gondoltunk rájuk. Szerintük hidat építünk az erdélyi és a magyarországi magyarok között. Nagyon örülök, hogy részt vehettem ebben a hídépítésben, ezért már megérte eljönni ide.

Mága Zoltán hegedűművész mindenkinek szeretné eljuttatni a zenéjét

Mága Zoltán hegedűművész mindenkihez szeretné eljuttatni a zenéjét

-    Ebben a hídépítésben egy alapítvány is segítette. Mesélne a vezetőjéről?
-    A Kárpát-medencében Élő Magyarokért Kiemelten Közhasznú Alapítvány elnöke, Földes István szintén mindent megtett, hogy sikeres legyen ez a kezdeményezés. Ő maga egyébként már 20 éve jár Erdélybe segíteni. Volt, hogy beteg gyermekeket vitt Magyarországra gyógyíttatni, s volt, hogy orvosokat, kamionnyi segélycsomagot hozott az itteni rászorulóknak. Rendszeresen segíti a székelyföldi magyarokat, ennek ékes bizonyítéka, hogy 10 város is díszpolgárává avatta.


MCOnet-Kovács Tünde

Videógaléria Képgaléria
Árvíz - Adományokkal segíti az árvíz miatt kitelepítetteket Mága Zoltán
Mintegy tízmillió forint értékben vitt gyermek és felnőtt ruhaneműket, ágyneműket, palackozott vizet, és élelmiszert Mága Zoltán hegedűművész azoknak a Borsod megyei embereknek, akik az áradás ...