Hírek - 100 Templomi koncert

Hűvös szentély, forró hangulat - Mága Zoltán jótékonysági koncertje Válon

Hűvös szentély, forró hangulat - Mága Zoltán  jótékonysági koncertje Válon
Az ország kilencedik legnagyobb katolikus temploma zsúfolásig megtelt 2010 február  16-án, hogy egy kivételes művész muzsikáját hallgassák és egy beteg kislánynak segítsenek adományukkal. A két fokos templomhajóban látszik a lehelet, de a hegedűvirtuóz, Mága Zoltán felforrósítja a levegőt.
Ürményi József kegyúr oly hatalmas templomot emelt Válban, amely egy nagyvárosnak

Mága Zoltán

is tágas lenne. Még akkor is, ha többen gyakorolnák hitüket nyilvánosan, mint a mai korban jellemző. E templom adott helyet Mága Zoltán jótékonysági koncertjének, mely a hegedűművész által kezdeményezett „100 templomi koncert” sorozat 22. állomása volt. A klasszicista kupola alatt sokan, nagyon sokan összegyűltek ezen a februári estén, megtöltötték Isten házát, ami nem gyakran esik meg. A községből, és a környékről is eljöttek, hogy a váli beteg kislányért adakozzanak, aki kemény küzdelmet folytat a halálos kórral. Mága Zoltán hegedűművész neve felerősítette a részvétet és együttérzést, a csillagok együttállása szépet alkotott.

- Hogyan sikerült időt találni a váli koncertre?
Ha segíteni kell, nem ismerek lehetetlent. Képes vagyok bármilyen külföldi produkciót visszamondani. Válon egy 12 éves kislányért, Kittiért játszottunk a művésztársaimmal. Amikor Kitti megköszönte a templomi kivetítőn, hogy ilyen sok ember összefog érte, és segíteni próbálja a gyógyulását, patakokban folyt a könnyem. A kislánynak az volt a kívánsága, hogy minél előbb meggyógyulhasson, és ismét iskolapadba tudjon ülni. Bízom benne, hogy a kívánsága hamarosan teljesül, és a jótékonysági koncert bevételével hozzájárultunk a gyógyulásához.

- A kemény hideg nem árt a kezének? A templomban két fokot mértek akkor, amikor megtöltötték a padsorokat.
Igaz, hogy a hidegben nagyon nehezen lehet hegedülni és a hangszernek sem tesz jót az alacsony hőmérséklet, de játszottam már ennél keményebb fagyban is. Pár évvel ezelőtt egy karácsonyi jótékonysági koncerten mínusz fokokban muzsikáltam, de az emberek szeretete legyőzte a fagyos hideget. A hangszerem tönkrement, meg is betegedtem, de nem számított, mert egy nemes cél érdekében az ember bármit elvisel.

- Az adakozók gyakran valamely csapás, tragédia vagy érintettség folytán válnak különösen érzékennyé mások baja iránt. Önnek van személyes indíttatása, hogy jótékonyságból muzsikáljon?
- Szegény családból származom, és ígéretet tettem az Úrnak, ha egyszer kitörünk a szegénységből, életem végéig segíteni fogok a rászorulókon! Úgy érzem, jótékonykodás nélkül nem lenne teljes az életem. Gyermekkoromban a szülő házban megtanultam, hogy sokkal jobb adni, mint kapni. A szüleim mindig a becsületre, tisztességre neveltek.

Csókás Zsolt


- Úgy hírlik, zenész dinasztiából származik, mégis szegények voltak?
- Valóban zenészdinasztiából származom, édesapám, nagyapám és üknagyapám is zenész volt. A vidéki muzsikusoknak sokkal kevesebb lehetősé gük volt, mint a budapestieknek, így sajnos sokkal nehezebb anyagi körülmények között éltek. Édesapám a zenélés mellett nehéz fizikai munkát vállalt, hogy e lőteremtse a kenyeret a családnak, és fizetni tudja a tandíjaimat. Minden vágya az volt, hogy megmutassa, hogy ebben a gyönyörű szép kis országban mindegy, hogy ki milyen származású, milyen vallású, és ki milyen identitású, tanulással és szorgalommal igenis el lehet jutni a szegény családból a királyi palotáig.

- Mikor fogott a kezébe először hangszert?
- Az első hegedűmet édesapámtól kaptam három éves koromban. Hat esztendősen kezdtem el zenei tanulmányaimat. Tizenkét éves koromban felvétel t nyertem a világhírű Rajkó Zenekarba, két évvel később pedig már a zenekar vezető prímásaként Helmuth Kohl német kancellár születésnapján játszottam Hamburgban. A zenekarral bejártuk a fél világot, mindenhol hatalmas sikert aratva. Később saját zenekart alapítottam. Öt kontinensen, közel száz országban adtunk koncertet, játszottunk királyoknak, hercegeknek, grófoknak, államfőknek és világsztároknak egyaránt. Szívemben azonban egy magyarországi, kis településen megrendezett jótékonysági koncert ugyanolyan fontos, mint bármilyen nagyszabású, csillogó, külföldi előadóest.

- A gyermekei követik önt?
- A gyerekek a család mindkét részéről örökölték a művészi vénát, hisz a feleségem korábban jazz-balettos volt. A kislányom Jennifer, tizennégy éves, zongorázni és énekelni tanul, musical színésznő szeretne lenni. A kisfiam Zolika, már egy éves korában megkapta első mesterhegedűjét, ő három éves korában kezdte el zenei tanulmányait. Hála Istennek, mindkét gyermekem nagyon szereti a zenét.
Nagyon büszke voltam arra, hogy a 2010-es Budapesti Újévi Koncerten, több mint 12 ezren köszönthettük együtt az új esztendőt a Papp László Budapest Sportarénában.  Sikerült olyan hagyományt teremtenünk, amely évről-évre újabb nemzetközi, művészeti és turisztikai elismerést hoz hazánknak. Az eseményt az RTL Klub és csatornái, valamint a Duna Televízió és a Magyar Televízió segítségével több mint 10 millióan követhették figyelemmel hazánkba n és határon túl is. Az eseményen mindkét gyermekem hatalmas sikert aratott.
Ígéretet tettem, hogy az elkövetkező 70 évben Bécshez hasonlóan, minden év első napján megrendezzük a Budapesti Újévi Koncertet, és ha én már kiöregedtem, remélem, hogy a kisfiam

Mága Zoltán

szórakoztatja majd a nagyérdeműt.


- Nevezetesek a hegedűi is, miért válik meg tőlük rendre mégis?
- Sok csodálatos, értékes hegedűt kaptam zenei pályafutásom alatt. Amin a váli templomban játszottam, azt Mexikóban egy világzenei fesztiválom ajándékozták nekem. Nemrégiben Rácz Pál hangszerkészítő mester lepett meg egy mesterhegedűvel. Az volt a feltétele, hogy egy évig hegedülnöm kell rajta. Egy év letelte után, ha úgy hozza a sors, hogy meg kell tőle válnom, akkor licit alá helyezem, hisz jótékonysági árverésen szoktam megválni a hangszereimtől, akkor nem fáj úgy a szívem értük. A hegedű árát mindig nemes célra szoktam fordítani: beteg gyermekeknek és kórházaknak.

- Mi a célja a 100 templomi koncert sorozatnak?
Egyedülálló kezdeményezésünk, a 100 templomi jótékonysági koncertsorozat a Szent István Bazilikában indult útjára 2009-ben. Célunk, hogy ezzel a koncert-sorozattal segítséget nyújtunk nagyon sok hátrányos helyzetben élő embernek, nagycsaládosoknak, beteg gyermekeknek, kórházaknak, ifjú tehetségeknek, iskoláknak és szép korúaknak egyaránt. A misszió a 2010-es esztendőben tovább folytatódik.

A váli koncert utolsó perceiben az elektromos túlterheltségtől elnémultak a mikronok. De a szentélyben zenélő két hegedűslány és Mága Zoltán hangszerének hangjai erősítés nélkül is szálltak.


-kt-