Hírek - Mága Zoltán

Óriási siker volt Mága Zoltán hegedűművész Budapesti Újévi Koncertje

Óriási siker volt Mága Zoltán hegedűművész Budapesti Újévi Koncertje
A Budapesti Újévi Koncert Mága Zoltán hegedűművész kezdeményezésére 2010 január 1-jén is megrendezésre került a Papp László Budapest Sportarénában. Kimagasló színvonalon, káprázatos látványvilággal újra több tizenkétezres tömeg köszöntötte az Új Esztendőt Mága Zoltánnal és sztárvendégeivel. Erről kérdeztük a világhírű hegedűvirtuózt.
- Miért volt ennyire különleges a 2010.január 1-je?
- A második Budapesti Újévi Koncert meghatározó esemény volt az életemben, hiszen ettől függött, hogy lesz-e az elkövetkező 70 évben Magyarországon újévi koncert. Általában újévkor az ember fogadalmat tesz, én is ígéretet tettem tavaly az országnak, hogy ha 2010.január 1-én ismét tizenkétezren ünnepeljük együtt az új esztendőt, akkor hasonlóan mint Bécsben, Budapesten is 70 éven keresztül megrendezem az Újévi Koncertet. Ez teljesült, az ígéretemet pedig be fogom tartani. Nagyon bízom benne, hogy Magyarországon is hamarosan világhírű lesz ez a rendezvény, és a világ minden tájáról fognak ide utazni, hogy láthassák ezt a fantasztikus show műsort. Tavaly 12 országból érkeztek érdeklődők,  idén már körülbelül 15 ország képviseltette magát a koncerten. Magyarországról többek között olyan prominens személyiségek is ellátogattak a Papp László Sportarénába, mint Schmitt Pál az Európa Parlament alelnöke, Tarlós István, Medgyessy Péter, Bencze József főkapitány, vagy a Vám- és Pénzügyőrség parancsnoka, dr. Nagy János. 

Budapesti Újévi Koncert

A tizenkétezer ember állva tapsolt

- Hogy érzi, hogyan sikerült a tavalyihoz képest?
- Nagyon jól sikerült, állva tapsolt a több ezres nézősereg.  Kitűnő hangulat volt a koncerten, erre természetesen garancia volt a fellépő művészek és a zenekar is, mindenki hibátlanul szerepelt az est folyamán. Bárkivel beszéltem utána, mindenki azt mondta, hogy még a tavalyi koncertet is felülmúlta. Ennél nagyobb dicséret nincs! Nagyon megható élmény volt számomra is, amikor felmentem a színpadra és először meg kellett szólalnom, bevallom, nem sikerült. Talán elmondhatom, hogy kevés olyan magyar művész van, aki ennyi embert meg tud szólítani, ráadásul minden korosztályt, minden réteget.

Janza Kata és Csonka András voltak az est házigazdái

Janza Kata és Csonka András voltak az est házigazdái

- Milyen volt a gyermekeivel fellépni?
- Mindenki számára meglepetés volt, amikor a kisfiammal együtt álltam a színpadon. Az est talán legnagyobb ovációját eredményezte, amikor elkezdett hegedülni velem. Nagyon szeretném, ha a dinasztiát továbbvinné, és szerte a világban ő is népszerűsítené a magyar zenei kultúrát. Ott volt édesapám, édesanyám és anyósomék  is, akik sírtak a meghatódottságtól, amikor meglátták az unokákat. A kislányom gyönyörű, Swarowski kristályokkal díszített ruhában lépett fel, és Ádok Zolival együtt énekelt az Aladdinból egy részletet. 

Mága Zoltán kisfiával egy színpadon hegedül

Mága Zoltán kisfiával egy színpadon hegedül

-  Mennyire volt elégedett a meghívott sztárvendégek műsorával? Úgy érzi, megfeleltek a közönség elvárásainak?
-  Szerencsére nagyon jól választottam, egytől-egyig szeretettel, alázattal, tisztelettel léptek fel. Ráadásul jól is érezték magukat, és mindegyikük odajött utána, hogy megköszönje, a lehetőséget. Sokan azt mondták, hogy nemhogy Magyarországon, de Európában sem rendeznek ilyen nagyszabású, színvonalas produkciót. Köszönhető ez a fellépő művészeknek, a rendezőnek, Kerényi Miklós Gábornak és természetesen a magyar közönségnek. Nekik is meg kell köszönnöm, hiszen nélkülük nem tudtam volna megalkotni a koncertet. A Budapesti Újévi Koncert egy közös alkotás, egy közös siker!

Janza Kata nem csak konferált, maga is fellépett

Janza Kata nem csak konferált, maga is fellépett

- Ezek szerint most jöhet a megérdemelt pihenés?
- Nem, sajnos –vagy szerencsére- nem tudom kipihenni a fáradalmakat, hiszen nagyon sok külföldi felkérésem van, és hamarosan folytatódik a 100 Templomi Koncert sorozatom is. Elkezdődtek a próbák a saját szimfonikus zenekarommal, a Primarius-szal, hiszen jövő hét elején már Berlinbe utazom, ahol előreláthatóan maga a német kancellárasszony előtt fogok játszani.

Mága Zoltán hegedűmávész és zenekara

Mága Zoltán hegedűművész és zenekara

Az est során közreműködtek:

Varnus Xavér orgonaművész és a Talamba együttes
Janza Kata az Operettszinház primadonnája
Ádok Zoli musical színész, énekes
Király Linda énekes
Bándi János az Operaház magánénekese
Frankó Tünde az Operahaz szólistája
Kerényi Miklós Máté az Operettszínház művésze
Szendy Szilvi az Operettszínház művésze
Demjén Natália légtornász
A Csillag Születik győztese: Tabáni István - Ezúton is gratulálunk neki!
Közreműködik a Primarius Szimfonikus Zenekar
és az Operettszinház balettkara és énekkara.

MCOnet-Kovács Tünde