Hírek - 100 Templomi koncert

Szakcsi Lakatos Béla is örömmel közreműködik a 100. templomi koncerten

Szakcsi Lakatos Béla is örömmel közreműködik a 100. templomi koncerten
Szakcsi Lakatos Béla zongoraművész és zeneszerző, érdemes művész is részt vesz Mága Zoltán 100 templomi koncert sorozatának utolsó állomásán augusztus 21-én Budapesten, a Szent István téren.

szakcsi lakatos béla


- Nem az első közös produkciójuk ez Mága Zoltán művész úrral. Hány koncerten közreműködött mellette?
- Vendég voltam már az első Budapesti Újévi Koncerten, valamint felléptem az 50. koncerten a 100 templomi koncertsorozaton belül a Dohány utcai Zsinagógában is. Így ez lesz a harmadik közös produkciónk.

- Mióta ismerik egymást a világhírű hegedűművésszel?
- Úgy emlékszem, hogy a Budapesti Újévi Koncerten ismerkedtünk össze, de természetesen már korábban is tudtunk egymásról.  Szeretem Mága Zoltánt és ahogyan hegedül. Nem vagyok egyébként válogatós a zenében, nálam csak jó zene van és rossz, valamint jó előadó és rossz. Egyik műfajt sem nézem le, már csak azért sem, mert a 21.században a műfajok lassan összemosódnak. Amit Mága Zoltán csinál, az egy összkomfotos művészet, igazi világzenei ember ő, akinek a zenéjében összemosódik a klasszikus, az operett, a cigányzene, a pop és még sorolhatnám. Ritkaság az ilyen, de szerintem ez a jövő zenéje.

- Miért érezte fontosnak, hogy részt vegyen ebben a 100 templomi koncertsorozatban?
- Azt tudom, hogy Mága Zoltán  mindig is a jótékonyság nagy híve volt, hiszen a Máltai Lovagrend tagja és számtalan karitatív megmozdulása volt már az elmúlt

szakcsi lakatos

évek során. Ilyen megbízható emberekkel szívesen együttműködök jótékonysági rendezvények kapcsán, hiszen biztos lehetek benne, hogy a befolyt összeget valóban a rászorulók kapják meg.

- Mit lehet tudni a közeljövőbeli terveiről, önálló munkásságáról?
- Nemrégiben aláírtam a Budapesti Operaházzal egy szerződést, miszerint írni fogok egy bibliai témájú operát, amelynek a címe A tudás fája lesz. A kezdetektől egészen napjainkig játszódik a történet, az üzenete pedig az, hogy mindig a rosszat választjuk és mennyire bajban vagyunk gazdaságilag, ökológiailag...  Most pedig a Debreceni Jazz Fesztiválon fogok szerepelni, minden nap játszom saját zenekarommal vagy szólóban. Ezen kívül a közeljövő nagyobb tervei között szerepel, hogy a Cigánykerék című musicalemből készítek egy musical filmet, lovári nyelven.



MCOnet-Kovács Tünde